MEGMOZGATJUK ÖNÉRT A FÖLDET!

Széchenyi 2020

Cégünkről

Mélyépítés, magasépítés több mint 30 éve Baranyában, Somogy megyében és a Dunántúlon.

Versenyképesség

A FERINC Mélyépítő Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. magyar tulajdonú családi vállalkozás, melyet Ferinc Sándor alapított 1988-ban mint egyéni vállalkozó. A minőséget és versenyképességet mindig szem előtt tartó vállalkozás 1992-ben betéti társasággá alakult, 2001 óta pedig korlátolt felelősségű társaságként működik.

Vállalkozásunkat folyamatos növekedés és fejlődés jellemezte az elmúlt 30 évben. Elsődleges célunk ügyfeleink magas szintű kiszolgálása. Üzleti tevékenységünk során nagy figyelmet fordítunk társaságunk piaci versenyképességének megőrzésére és fejlesztésére, a jövőbeli növekedés megalapozására. Sikereinket a szakmai tapasztalat, a minőségi munka és a pozitív hozzáállás hozták meg. A környezet megóvása érdekében munkánk során környezettudatos megoldásokat alkalmazunk.

A folyamatos fejlesztésnek köszönhetően olyan gépparkkal rendelkezünk, amellyel bármilyen méretű kivitelezési és fenntartási munkát el tudunk végezni. A mélyépítés minden feladatára felkészültünk és örömmel vállalunk kihívást jelentő feladatokat is.

TAPASZTALAT ÉS MINŐSÉGI MUNKA

Szolgáltatásaink

Gépi és kézi földmunka, közműépítés, víz- csatornahálózatépítés Szigetvár, Pécs, Kaposvár és az egész Dunántúl terülten.

Jó kiszolgálás

Több mint 30 éve dolgozunk azon, hogy ügyfeleink elégedettek legyenek szolgáltatásainkkal. Vállalkozásunk alapvető értékrendje a jó kiszolgálás, a gyors, de részleteiben is minőségi munkavégzés.

Főbb magas és- mélyépítés szolgáltatásaink a teljesség igénye nélkül:

Bontási munkák
Épületfelújítás
Közműépítés (víz- csatornahálózat)
Generál kivitelezés
Gépi és kézi földmunkák
Gépi bérmunkák
Csapadékelvezetők építése
Kerékpárút- járda, térburkolat építés, felújítás
Parkosítás
Talajcsere
Tereprendezés
Útátfúrás

VISSZATÉRŐ ÜGYFELEK

Referenciák

Ivóvíz hálózat építés, szennyvízhálózat kiépítés, csatornahálózat fejlesztés Baranya, Somogy megye és a Dunántúl területén.

Szakmai tapasztalat

Vállalkozásunkat folyamatos növekedés és fejlődés jellemezte az elmúlt 30 évben. Elsődleges célunk ügyfeleink magas szintű kiszolgálása. Sikereinket a szakmai tapasztalat, a minőségi munka és a pozitív hozzáállás hozták meg.

Főbb magas és- mélyépítés referenciáink a teljesség igénye nélkül:

Önkormányzati külterületi helyi közutak fejlesztése állapotjavítása karbantartása Somogyhárságy Kishárságy és Vásárosbéc településeken.
"Balatonkeresztúr Község csapadékvíz elvezető hálózat fejlesztése" nevű projekt keretein belül nyílt és zárt csapadékvíz elvezető rendszer és záportározó építése – Új
Bisse ivóvíz hálózat építés
Böhönye gerinccsatorna építés házi bekötéssel
Budapest XXI kerület gerinccsatorna építés
Hegyszentmárton Üdülőfalú mélyépítési munkái (víz, csatorna, fürdőmedence, teniszpálya, parkoló, útépítés)
Kaposvár Korona-2001 üzemcsarnok szennyvíz és csapadékcsatorna építés
Kaposvár "Távfűtés rendszer energetikai korszerűsítése és új fogyasztok bekapcsolása a távfűtési hálózatba" nevű projekt keretein belül hálózat építés – Új
Kislippó település ivóvíz hálózat rekonstrukciója és tüzivíz tározó építése – Új
Nagyatád és környéke csatornahálózat fejlesztés elnevezésű projekt, Kutas és Görgeteg komplett hálózat építése
Nagybajom kerékpárút építés
Nyugat- és Dél-dunántúli ivóvízminőség-javító program 1. keretein belül Csokonyavisonta, Darány, Keresztes puszta, Szentlőrinc, Tarcsa puszta településeken kivitelezési munkák – Új
Pécs Rózsavölgyi út víz-és szennyvízhálózat kiépítés
Siklós ivóvíz és szennyvízhálózat kiépítés
Szigetvár csatornahálózat fejlesztési projekt, hálózat építés
Szigetvár Csónakázó-tó rekultivációja
Szigetvár belvárosi nagy parkoló építés
Szigetvár Dózsa György utcai MEFAG lerakó telep ivóvíz kiépítés
Szigetvári Kistérségi Ivóvízminőség-javító program, 2 projekt elem Bürüs, Gyöngyösmellék, Kétújfalu, Szőrény, Zádor, Várad településeken rekonstrukciós és összekötő vezeték építési munkái
Szigetvár-Lakócsa-Istvándi olaj és gázkitermelő állomások és fúráspontok építési és fenntartási munkálatai – Új
Zsibót Mozsgó-szőlőhely vízvezeték hálózat építése
Zsibót-Becefa településeken komplett csatornahálózat kiépítése

AMIRE CSAK SZÜKSÉG LEHET

Gépeink

Forgó kotrógépek, árokásó és univerzális rakodók, tehergépkocsik, tömörítő hengerek, hidraulikus bontókalapácsok. Amire csak szüksége lehet a földmunkához és a gépbérléshez.

Jól felszerelt géppark

Tapasztalt szakembergárdával és jól felszerelt gépparkkal vállaljuk különböző gépi és kézi földmunkák elvégzését. Szigetvár – Pécs – Kaposvár vonzáskörzetében kínálunk földmunkagépeket bérlés céljára. Földmunkagép bérbeadás esetén gyakorlott gépkezelőink állnak szíves rendelkezésükre.

Főbb munkagépeink a teljesség igénye nélkül:

3 db ATLAS gumikerekes forgó kotró + hidraulikus bontókalapács
2 db CATERPILLAR árokásó rakodó + hidraulikus bontókalapács
3 db CATERPILLAR gumihevederes mini forgó kotró + hidraulikus bontókalapács
1 db 30 tonnás CATERPILLAR lánctalpas forgó kotró
2 db Gehl csúszókormányzású univerzális rakodó + hidraulikus bontókalapács
3 db 3,5 tonnás billenős tehergépkocsi
2 db 7,5 tonnás terepes tehergépkocsi
Vibrációs aszfalt- és talajtömörítő hengerek
Kis földmunkagépek

KÖSZÖNJÜK MAGYARORSZÁG!

Pályázataink

Üzleti tevékenységünk során nagy figyelmet fordítunk gépparkunk fejlesztésére, hogy folyamatosan versenyképesek legyünk és minnél több területen számíthasson ránk.

Széchenyi 2020

Széchenyi 2020

A kedvezményezett neve: Ferinc Mélyépítő Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
A projekt címe: „A Ferinc Kft. termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztése”
A támogatás összege: 90 649 591 Ft
A támogatás mértéke:: 70%
A projekt befejezési dátuma: 2022.11.30.
A projekt azonosító száma: GINOP-1.2.16-22-2023-02318

A projekt tartalmának bemutatása: Jelen projekt hozzájárul a magyar gazdaság dinamikus növekedésének fenntartásához, a KKV-k termelékenységének még erőteljesebb felzárkóztatásához. A vállalkozások fejlesztéséhez, beruházásaik támogatásához, valamint társadalmi-gazdasági potenciáljuk kibontakoztatásához is, különös figyelemmel a szabad vállalkozási zónákban fejlesztő vállalkozásokra.

A Ferinc Kft. a 7900 Szigetvár, Dózsa Gy. u. 51. 0471/7 hrsz alatt található telephelyén valósította meg vállalkozásának fejlesztését. A pályázat keretében beszerzésre került

• 1 db Caterpillar 301.8 minikotró
• 1 db CATERPILLAR 302.7 CR GUMIHEVEDERES MINIKOTRÓGÉP
• 1 db ATLAS 150 W gumikerekes forgó rakodó berendezés
• 1 db ATLAS 160 W gumikerekes forgó rakodó berendezés

A beszerzett gépek a vállalkozás TEÁOR: 43.12 Építési terület előkészítése fejlesztendő tevékenységet támogatja.

A vállalat fejlődéséhez, illetve a munkavállalók magasabb szintű munkavégzésének elősegítése céljából képzés valósult meg, melynek során 1 fő munkavállaló, 20 óraszámban, online jelenléti képzés formájában részesült Felhőalapú megoldások képzésben. A projekt keretein belül a képzéssel vállalkozásunk információinak és elektronikusan tárolt adatainak felhőalapú tárolásához való tudásunk elmélyítése valósult meg.

A fentiek alapján megállapítható, hogy a tervezett beruházás valós igényeken alapuló szükséglet kielégítését célozza meg. A beruházásnak köszönhetően a vállalkozásnak a térségben erősödik a piaci pozíciója, javul a versenyképessége, valamint az erőforrás- hatékonysága, továbbá bővül a termelés kapacitása, mely biztosítja a jelenlegi munkaerő megtartását és esetleges további bővítését.

Vállaljuk, hogy a tevékenységünkhöz kapcsolódóan korszerű vállalati technológiai megoldásokat is alkalmazunk.
A vállalkozás fejlesztésével hatékonyabb munkavégzést tudunk eredményezni, ezáltal a társaság kapacitásának növelése, a gyorsabb és pontosabb minőségi munkavégzés biztosítása, a vállalkozás fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, versenyképességének és jövedelemtermelő képességének a növelése, valamint a meglévő munkahelyek megtartása, szükség esetén újak létrehozása valósul meg.

Széchenyi 2020

Széchenyi 2020

A kedvezményezett neve: Ferinc Mélyépítő Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
A projekt címe: CATERPILLAR 432 árokásó-rakodó beszerzése a "Ferinc" Kft-nél
A szerződött támogatás összege: 14 500 000 Ft.
A támogatás mértéke: 70%
A projekt befejezési dátuma: 2021.03.17.
A projekt azonosító száma: GINOP-1.2.8-20-2020-01229
A pályázat keretében beszerzett eszköz: 1 db CATERPILLAR 432 típusú árokásó rakodógép

A projekt tartalmának bemutatása: A projekt megvalósítása során 1 DB ÚJ CATERPILLAR 432 ÁROKÁSÓ-RAKODÓ gép beszerzésre, leszállításra, beüzemelésre került. A jelen projekt által fejlesztendő tevékenység hozzáadott-érték növekedési potenciált jelent, mivel a projekt fizikai befejezését követően a vállalkozás növelni fogja szolgáltatásai színvonalát, nettó árbevételét, személyi jellegű ráfordítását, fenntartja, esetlegesen növeli a foglalkoztatott létszámot.
A projekt alapvető célja a koronavírus gazdasági hatásainak enyhítése, a termelékenységének növelése és technológiai háttér megújulása, eszközbeszerzés (kapacitás növekedést, technológiai korszerűsítést eredményező eszköz) által valósult meg, A gép beszerzésével a vállalkozás a kapacitásának a növelésével nagyobb megrendeléseket tud elvállalni, egy időben több helyszínen tud munkavégzést biztosítani és a megnövekedett kapacitáshoz a meglevő humánerőforrás hatékony felhasználása és bővítése valósul meg, ezáltal hozzájárul a munkavállalók megtartásához és szükség esetén új munkavállalók alkalmazásához. A gép beszerzésének köszönhetően cégünk képes lesz a közműépítési munkáinkhoz szükséges minden földmunkáit elkészíteni, így munkáink tervezhetőbbé és rugalmasan végezhetőbbé válnak, vállalási határidőink rövidülnek, ami piaci előnyt jelent.

Széchenyi 2020

Széchenyi 2020

A kedvezményezett neve: Ferinc Mélyépítő Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
A projekt címe: Ferinc Kft. kapacitásbővítése eszközbeszerzés által
A szerződött támogatás összege: 13 329 959 Ft
A támogatás intenzitása: 50%

A projekt tartalmának bemutatása: Az európai uniós támogatás segítségével a 2361 ’08 Építési betontermék gyártása és a 2562’08 Fémmegmunkálás tevékenységhez kapcsolódóan új eszközök beszerzése valósult meg.
A projekt befejezési dátuma: 2018.10.31.
A projekt azonosító száma: GINOP-1.2.2-16-2017-01730
A pályázat keretében beszerzett eszközök a következők:
- 1 db CATERPILLAR 432F2 DCA 1 típusú árokásó rakodógép
- 1 db PAC50M levegős plazmavágó
- 1 db VARI BGY-12 betonelemgyártó gép

SZÁMÍTHAT RÁNK

Elérhetőségeink

Fontos önnek a környezetvédelem, a minőség és a határidők? Ránk számíthat! A mélyépítés minden feladatára felkészültünk és örömmel vállaljuk a kihívásokat is. Nem csak Baranya és Somogy megyében hanem egész Dunántúlon is. Írjon nekünk!